AMÍG BETŰ MARADT


Milyen irgalmas volt és kegyelmes,
eljött meghalni értem a fán,
milyen fenséges volt és dicső,
Krisztus ott fenn,a Golgotán.

Milyen alázatos volt és szelíd,
és milyen nagyon szeretett,
isteni bizonyságtevés,
halála volt a felelet.

Pilátus előtt nem jajgatott,
nem panaszolta,hogy szúr a tövis,
alázatosan lehjtva fejét
engem látott,meg téged is.

S mikor a nádszál csattant a fején
rád gondolva tégedet féltett,
hogyha egyszer megbánt valaki,
nem jut eszedbe és nem érted
a megbocsátás nagy-nagy titkát,
amit akkor vérével írt.meg.

A szavak zúgó áradata
már-már halálra gyötörvén,
roskadozva állt a kín alatt,
s lelkébe sodró,néma törvény,és mégis....

Mikor szegeszték a keresztre
rád gondolt,és tégedet féltett,
hogy egyszer vérzik a szíved,
nem jut eszedbe és nem érted
a szeretetnek nagy-nagy titkát.
amit halála pecsételt meg.

S mikor középen állva
azt mondta:"Békesség néktek"!---
A hitetlen Tamást látva
rám gondolt,és engem féltett.

mert olyan sokszor kételkedtem én is.
olyan sokszor elhagyott a hit,
és nem éreztem csak azt,ami fáj,
de nem láttam Krisztus sebeit.

Csak azt éreztem,ami nekem nehéz,
az engem ért nádszálak csattanásait.
de feledtem a töviskoronát,
s a keresztet,amit Jézus vitt.

Zúgolódtam a Jordán habjai közt,
ha nem volt békességes földön lábam.
nem láttam Krisztus kálváriáját,
mindig csak a magamét láttam.

Nem hallottam a szót: "Békesség néktek!"--
Nem tanultam meg a bocsánat titkát.
Krisztus halála amíg betű marad,
nem volt a lelkemnek megmentő valóság.


Páskulyné Kocács Erzsébet