-Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret
eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a
szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész
szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem
a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót
és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom
adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha
nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak
tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És
most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis
facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára haza jön, el
fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés
közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....

Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is
hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és
utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az
ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye
csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat
ültette....

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a
dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági
krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam
és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken
áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama
anyagi gondjaira.

Járható út... Megyek és én is veszek tíz diófacsemetét!

Szeretettel, Csaba testvér