Innocent Vincze Ernő: A Pénz

A PÉNZ

Ti emberek, ti emberek, ti végtelen sorsok
Itt küzdötök e szürke földi porban
Hittel, kínnal, szenvedéssel,
Alázattal és megvetéssel,
Bányák mélyén, és hegyek ormán,
De mindig és mindenütt egyformán
Imádkoztok hozzám, a pénzhez
Imádkoztok száz köznapi harcon...Hát nézzetek csak rám!
Én ma nektek megmutatom az igazi arcom:
Mert amióta áll az emberi világ:
Én a pénz, a pénz, én vagyok az óhaj, én vagyok a vágy...
Én vagyok a kezdet, és én vagyok a vég...
Én vagyok minden: a sors, a lét...
Engem mindenki szerelme vár,
Én vagyok az érték, a díj, az ár...
Az út, meg a cél... a bolt meg a bér...
A gát, a vész... az egész, a rész...
A bank, a rang... a kincs, a nincs...
A PÉNZ, A PÉNZ, A PÉNZ.
Ti teremtettetek, de én uralkodom...
A ti szíveteken, és agyatokon,
Mert értem vesztek kenyeret
És rózsaillatot.
Az éhező, dolgozó tenyerek
Vad vágya én vagyok.
De csak magamat szeretem
És fázom egyedül...
Csak ahhoz megyek szívesen,
Ki amúgy is teli zsákon ül...
Én mindennél több vagyok,
De sohasem elég,
Mert a kincses Krőzusok is
Harácsolnak még,
És akiknek nem jut, és nem telik
Csak a garasos robot,
Az éhes gyomrukon verik
A lázadó dobot.
Apa fia ellen, kés a testvér ellen.
A világ áll vérben, értem, A PÉNZÉRT értem...
Mert imádtok és megvettek.
Gyűlöltök és szerettek.
Egymást zsaroljátok, nők arcába vágtok,
Bemocskoltok vérrel és értem zsarolt
kéjjel leánysikolyt vesztek, becsületet, hitet, szerelmet.
Értitek?
A zsebetek az tátong, de öklötök kemény!
Látjátok, tudjátok, hogy mivé lettem én?
Rimánkodtok térden, s közben embert öltök értem,
S templomok tornyáról lehullott a kereszt:
Emberek, emberek, én A PÉNZ én tettem ezt!
De ti voltatok, kik bemocskoltatok,
Hogy én a ti szemetekben csak szemét és mocsok vagyok...
De mindenütt értem és rólam szól a dal,
Ó és jaj, a hej és haj, ....
Mert én vagyok a gond, a baj,
A bank, a rang... a kincs, a nincs...